Ezerarcú szerelem

2019.02.03.

Ezerarcú szerelem

Történhet első látásra, lehet szenvedélyes, romantikus, örökké tartó, plátói, vagy akár reménytelen- ha nem is a végtelenségig, de még jó hosszan sorolhatnám, hogy hány fajtája étezik. Megtörténhet velünk már az óvodában, később, kamaszként már borzasztóan tud fájni, de ha szerencsénk van, akár életünk utolsó percéig is elkísérhet ez a csodálatos érzés, amit egyszerűen csak úgy hívunk: szerelem.

Pillangók a gyomrunkban

-Valójában ez egy biológiai folyamat, ami soha nem változik. Minden emberben ugyanazok az agyi központok aktiválódnak, amikor hatalmukba keríti őket ez az érzés és ez teljesen független kortól és nemtől egyaránt- kezdi Mészárosné Libor Ágnes pszichológus. Amikor szerelmet érzünk valaki iránt, pont a bennünk lejátszódó biológiai folyamatok azok, amelyek miatt nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért kerített hatalmába minket ez az érzés. Az idegrendszerünkben lezajló folyamat miatt érezzük például, hogy szaporábban ver a szívünk, elakad a lélegzetünk és azok a bizonyos „pillangók” is ott vannak a gyomrunkban. Az, hogy ebből mi alakul ki a jövőben, már nem csak az érzéseinken, sokkal inkább a személyiségünkön és a cselekedeteinken múlik.

Szenvedéllyel, vagy romantikusan

Szerethetünk valakit szenvedélyesen, aminek középpontjában a szexualitás áll, a másik iránt vágy a legfőbb motiváltság. Amikor két olyan ember talál egymásra, akikben hasonló mértékben van meg ez az érzés, egy unalmasnak egyáltalán nem mondható, gyakran veszekedésekkel és szinte már drámai kibékülésekkel tarkított kapcsolat vár rájuk. A romantikus szerelem nem más, mint az illúzióink. Kimenetele attól függ, hogy a pillanatnyilag létrejött, másikkal kapcsolatos illúzióink hosszú távon mennyire felelnek meg a valóságnak; vagyis mi lesz, ha leszáll a rózsaszín köd. Nyilván valamennyien igyekszünk a legjobb énünket, a legszebb arcunkat mutatni egy kapcsolat elején, elhalmozzuk partnerünket minden érzelmi jóval, ígéreteket teszünk, gesztusokkal kedveskedünk és ugyanezt kapjuk mi is a választottunktól. Szépen lassan megismerjük egymást és aztán kiderül, hogy amit elképzeltünk, az tényleg megfelel e a valóságnak- vagy legalábbis közel áll hozzá- vagy sem. A szerencsésebb eset az, ha tényleg egy olyan ember iránt esünk szerelembe, aki tökéletesen megfelel számunkra, de pont a romantikus mivolta miatt érthet bennünket óriási csalódás, ha valaki nem éppen az, akit elképzeltünk magunk mellé.

Ami beteljesületlen marad

Sokszor halljuk azt a kifejezést, hogy plátói szerelem. Igen, létezik ilyen is és nem csak a fiatalok körében. Ez a fajta érzés már inkább a kötődés problémájának az irányába mutat. Az elköteleződés, mint képesség, az olyan embereknél nem nagyon van meg, akik plátói szerelmet éreznek valaki iránt. Ez a fajta szerelem is tarthat hosszú éveken, vagy akár évtizedeken keresztül, de beteljesülni sosem fog.

Szerelmednek megfelelő ajándékot, most a Dunakuponnal a Black Rose Shopból

vissza